A folyamatban levő COVID-19 világjárvány hatásait már a magyar vállalkozások is nagyon megérezték és ki tudja milyen fejlemények fognak kialakulni ebből a helyzetből. Emiatt érthető is, hogy sokan vakmerőségnek mondják a cégalapítást ilyen bizonytalan időkben. Valóban megfigyelhető volt ebben az időintervallumban, hogy több vállalkozás kivonult ennek hatására a piacról, de talán ezek a számok még nem annyira drasztikusak.

A kormány politikájának köszönhetően nem minden iparág érezte meg annyira a kialakulóban levő válságot és például az építőiparban a cégalapítás továbbra is jellemző maradt. Sok más iparban viszont inkább egy csökkenő tendencia figyelhető meg a cégalapítások számát illetően. Értelemszerűen volt már jobb időszak is új üzleti ötletek megvalósítására.

A legtöbben azt gondolják, hogy a koronavírus-járvány megbonyolítja a dolgokat és egy cégalapítás sokkal időigényesebb lesz, mint előtte a különböző óvintézkedések hatására.

A másik oldalon viszont vannak, akik azon a véleményen vannak, hogy számos embernek a járvány fog új lehetőségeket megnyitni, ami következtében belekerülhetnek az üzleti szférába. Ezt egyébként meg történelmi példák tudják igazolni, hiszen a recessziók idején valóban sokszor egy új réteg jelent meg a különböző iparágak piacain.

Természetesen nem beszélhetünk úgy erről, hogy említenénk meg, hogy a pandémia különböző mértékben érintette a bizonyos iparágakat. Az utóbbi hónapokban megjelenő vállalkozások zöme nem a turizmusban, idegenforgalomban látott üzleti potenciált. Ezzel szemben az építőipar továbbra is kedvező cégalapítási lehetőségeket kínálhat azok számára, akik rendelkeznek megfelelő tőkével vagy kapcsolatrendszerrel, esetleg mindkettővel.