animator bejegyzései

Családommal néhány hónappal ezelőtt vásároltam Budapest külvárosában egy családi házat, mely nem volt a legjobb állapotban és belekezdtünk az egésznek a felújításába. Az viszont közben derült ki, hogy számos eszközre lenne még szükség, mint amire mi számítottunk, ha minden munkát magunk akarunk megoldani. Takarékos megoldásokat kerestünk, hiszen számoltunk azzal, hogy a lakásberendezés is nagyon sok pénzt fog elvinni, ezért a különböző gépek megvásárlása igencsak költséges lett volna.
A folyamatban levő COVID-19 világjárvány hatásait már a magyar vállalkozások is nagyon megérezték és ki tudja milyen fejlemények fognak kialakulni ebből a helyzetből. Emiatt érthető is, hogy sokan vakmerőségnek mondják a cégalapítást ilyen bizonytalan időkben. Valóban megfigyelhető volt ebben az időintervallumban, hogy több vállalkozás kivonult ennek hatására a piacról, de talán ezek a számok még nem annyira drasztikusak.
Nagyon szép dolog az, hogy a Faberland már olyan kültéri játékokat, fitneszgépeket is forgalmaz, melyeket kifejezetten mozgássérült emberek számára fejlesztettek ki. A mozgáskorlátozott életmódot élők mindannyiunk számára elismerést vívnak ki az akaraterejükkel, és a túlélési ösztönükkel. Ezek az emberek annak ellenére, hogy hátrányból indulnak, el tudnak érni bármit a teljes élethez. Akár még sportolni is tudnak, ha nekik megfelelő modern fitnesz eszközök birtokába kerülnek.
Mindenki tudja, és látja, hogy a világ egyre jobban digitalizálódik, ezért van az, hogy egyre több okos eszközök kerülnek a piacra. Az okos eszközök közé tartozik a mobiltelefon és a tablet.
Első gyereknél még egyetlen szülőnek sincs akkora rutinja, hogy minden területen helytálljon, de ahogy az idő halad egyre több ismeretre tesz szert a gyereknevelés területén is. Utazások alkalmával az ilyen babakocsi biztosan bekerül a csomagok mellé, viszont a tapasztalat hiányában sok felesleges holmit is bepakolnak.

Valahol messze, a Tatooine-on dúl a háború. Finn, Leia, Darth Nihilus, K-2SO és egy Jawa száll szembe Ahsoka Tanóval, egy Ewokkal és három B2-es szuper rohamdroiddal. A Star Wars történetének ikonikus alakjai mérkőznek meg egymással ebben a szinte megvalósult fan fiction álomnak tűnő játékban.

A Star Wars™: Galaxy of Heroes a Star Wars-univerzum minden rajongójának örömet szerez. Több mint 120 karaktert gyűjthetsz fejleszthető képességekkel és felszereléssel: a körökre osztott játék igazán lebilincselő.