A villanymotor fogalmáról először a fizika órákon hallunk, majd utána olyan gyorsan felejti el a többség ezeket a különleges és okos kis motorokat, mint annak a rendje.
A középiskolában ugyanis arra nincs túl sok idő, hogy részletesebben megvizsgálják a gyerekek a különféle jelenségeket és tárgyakat, hogy megnézzék, megtapogassák, megértsék őket, sok esetben azon múlik, hogy szeret vagy nem szeret egy gyerek egy adott területet, hogy képes -e valamilyen belső indíttatás révén beleszeretni egy témakörbe szinte ismeretlenül, vagy sem. Ha igen, akkor öröm és boldogság, elkezd afelé a terület felé orientálódni. Nem a felfogóképességen múlik tehát ez sokszor. Ráadásul a villanymotorok nem bonyolult szerkezetek. Nem azok, mégis a mai modern technológia alapját képezik.
A villanymotor az elektromágneses indukció elvén az elektromos áram energiáját mechanikus energiává, általában forgó mozgássá alakítja át. Szerkezete belsejében egy forgórész, egy állórész található, illetve szénkefék és egy kummulátor. Alapszabály, hogy ha egy mágneses térben elhelyezett tekercsbe elektromos áramot vezetnek a benne kialakuló mágneses mező kölcsönhatásba lép az állandó mágnesek közötti mágneses mezővel és elfordítja a tekercset (a motor forgórészét). Ezen egyszerű elv alapján működnek a villanymotorok, de felhasználásuk meglehetősen sokszínű.
A közlekedéstől (földi-, légi-, vízi-), a különböző ipari területeken át mindenféle platformon felbukkanhat a ez a motor, egészen konkrétan ilyen villanymotor van a villamosokban, a trolibuszokban, a villanymozdonyokban, az újtípusú hibrid autókban a belsőégésű motorok mellett, helyet kapnak, mint indítómotor minden személy- és tehergépkocsiban, autóbuszban, minden olyan járműben, amit akkumulátor hajt meg árammal.
